Gotowa bibliografia na temat „Történelmi Bizottság”

Kókai Sándor: Bánság: természet, társadalom, gazdaság (1718‒2021) – Tanulmánygyűjtemény. Nyíregyháza‒Kiszombor: MTA Társadalomföldrajzi Tudományos Bizottság Történeti Földrajzi Albizottsága, 2022. 810 oldal

A MAB a magyar felsőoktatási intézmények és képzéseik minőségének külső értékelésére létrehozott szervezet. Ideiglenes jelleggel 1992 novemberében, törvényi meghatározással 1994-ben alakult meg. Jelen írás a MAB 30 éves történetének vázlatos krónikája. Csupán néhány, de talán nem jelentéktelen mozaikdarabkát kísérel meg nyújtani e 30 évre vonatkozóan, az alapítás előzményeitől kezdve a szervezet és működés egyes jellemzőin át a nemzetközi és hazai beágyazottságig, a MAB magyar felsőoktatásban elfoglalt helyének kérdéséig. A szöveg elsődleges rendező elve – az előzmények és megalakulás után – tematikus, a történeti szál az egyes témákon belül jelenik meg.

Cél: A tanulmány célja, hogy a szerző saját szemszögéből és személyes tapasztalatain is alapulóan bemutassa az Interpol elmúlt harminc évének hazánkat érintő jelentősebb változásait.Módszertan: A vonatkozó szakirodalom és jogszabályok mellett a szerző saját megélt tapasztalataira épít a szervezet azon elmúlt három évtizedének bemutatásakor, amikor „közelről szemlélhette a történelmet”.Megállapítások: Az Interpol történetét vizsgálva azt találjuk, hogy a nemzetköziség szellemisége mellett a gyakorlatban mindig is meghatározó szerepe volt a regionalitásnak és a térségi/kontinentális együttműködéseknek. A kezdetben – részben a technikai fejletlenségnek is köszönhetően – ez visszahúzó erőként jelent meg a mindennapi működésben. Azonban a technikai-digitális fejlődés adta lehetőségeket kihasználva az Interpol felismerte azt a regionalitáson is alapuló működési módot, amely révén a kisebb közösségek elismerése és működése a globális Interpol hatékonyságának fokozásához járul hozzá. Európában ezt képviseli az Interpol Európai Bizottsága. A hatékonyság fokozásának hasonlóan fontos eszköze az Interpol együttműködése más regionális bűnüldöző szervezetekkel – Európa esetében ezt az Interpol és az Europol között kiépülő szoros munkakapcsolat képezi. Mindez nem valósulhatna meg a tagállamok nemzeti irodáján keresztüli hozzáadott érték nélkül, amely Magyarország esetében a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központot jelenti.Érték: Ezen áttekintés eredményeként az olvasó láthatja a hazai rendszer felépítését, kapcsolódási pontjait a nemzetközi szervezethez, az EU releváns ügynökségéhez, emellett bepillantást kapunk a stratégiai jelentőségű bizottságok felépítéséről, szerepéről.

Margalits Ede főgimnáziumi tanár, jeles történetíró egyike azon bácskai tudósoknak, aki az országos tudományos körökben is nagy tekintélyt vívott ki magának. Pályája elején a bajai, majd a zombori főgimnáziumban volt az irodalom tanára, ekkoriban a vármegye központjában aktív közéleti szerepet is vállalt. 1891-ben azonban kinevezték a budapesti horvát internátus igazgatójává, 1895-ben pedig a budapesti egyetemen a horvát nyelv és irodalom rendkívüli tanára lett. Ekkor bízta meg a Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottsága az 1850 és 1899 közötti fél évszázad során Horvátországban megjelent történelmi munkák kivonatos bemutatásával. Így született meg 1900-ban és 1902-ben a Horvát történelmi repertórium két hatalmas kötete. A világháború idején, 1918-ban még megjelenhetett a Szerb történelmi repertórium első kötete, a második kötet kiadására azonban már nem került sor. Bizonyára a zágrábi születésén túl, a zombori írótársak, Radics György és Dömötör Pál példáján föllelkesülve fordult az érdeklődése a délszláv hősi énekek felé. Már a budapesti szláv tanszék tanáraként a horvát Ivan Mažuranić Csengics Szmail Aga halála (1896) című „költői elbeszélésének” magyar tolmácsolásával ajándékozta meg az olvasóit. Még ugyanabban az esztendőben Márk királyfi címmel tanulmányt írt a XIV. és XV. századi délszláv népballadákról, majd a Katholikus Szemlében a délszláv népballadákról közölt egy összefoglaló értekezést, 1899-ben azután megjelent A rigómezei ütközet című fordítása is. 1914-ben, nyugdíjba vonulásakor otthagyta a lármás fővárost és hazaköltözött Zomborba, ahol szinte elfeledve halt meg 1940-ben.

A rövid történelmi áttekintés igyekszik megvilágítani azt a rögös utat, melyen a 20. század elejétől a társadalom végighaladt a humán kísérletek gondolatának általános elfogadásáig. Sajnos az emberiségnek rá kellett döbbennie arra, hogy egyes orvosok, antihumánus vagy elnéző politikai vezetés mellett, tudásukat embertársaik ellen fordíthatják, vagy embertársaikat veszélyeztethetik tudományos céljaik megvalósítása során. Ezért vált szükségessé az orvosi kísérletek etikai követelményeinek rendeletekbe foglalása, melyre először 1900-ban, Poroszországban került sor. A nürnbergi orvosper történelmi érdeme, hogy a tárgyalás során az emberkísérletek korszakalkotó tudományos jelentőségét felismerve, a humán vizsgálatokra vonatkozó, általános érvényű etikai elveket fogalmazott meg, melyek Nürnbergi Kódként váltak ismertté. Nemzetközi, átfogó szabályozásra a per hatására került sor. Sajnos a per során, beleegyező nyilatkozat adása esetén, etikailag elfogadhatónak ítélték a rabokon végzett kísérleteket. Ezzel a lehetőséggel visszaélve, számos etikátlan vizsgálatra került sor a háború után, elsősorban Amerikában. Az etikátlan börtönkísérletek és a nagy felháborodást kiváltó Tuskegee-vizsgálat nyilvánosságra kerülése vezetett a hetvenes években a független etikai bizottságok széles körű elterjedéséhez, melyeken keresztül a humán vizsgálatok társadalmi ellenőrzése valósult meg. Súlyos betegek esetében azonban az orvos magára maradhat a helyzethez alkalmazkodó, etikailag helyes döntés gyors meghozatalában. A humán vizsgálati alanyok biztonsága és etikai védelme végső soron a társadalom és a kísérletező orvosok együttes felelőssége marad.

Az 1956. évi forradalom menekültjeinek befogadása révén 1957–1958 folyamán Dániában megizmosodó magyar diaszpóra történetére vonatkozóan nem rendelkezünk semmilyen történeti feldolgozással. A dániai magyar menekültközösség történetének vizsgálatát különösen érdekessé teszi az a tényező, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) által 1957. január 17-én a magyar forradalom leverésének kivizsgálására megalakított különbizottság, az úgynevezett Ötös Bizottság európai delegált tagállama Dánia volt. Dánia 1956–1957 folyamán összesen 1400 egykori magyar állampolgárnak nyújtott menedéket. A magyar menekültek európai „szétosztásában” való részvétel, a hazájukból elűzöttek ellátásának megszervezése és mihamarabbi társadalmi integrációja az erőteljesen kommunistaellenes beállítottságú dán politikai elit – úgy a kormányzó szociáldemokraták, mint az ellenzéki konzervatívok – számára nemcsak humanitárius kérdésként, hanem (politikai) presztízskérdésként is tételeződött, annak ellenére, hogy az alapvetően befogadáspárti dán társadalom az 1955–1957. évi gazdasági krízishelyzet és az ezzel együtt járó társadalmi problémák és szociális feszültségek miatt meglehetősen ambivalens módon viszonyult a magyar menekültekhez.

Amikor 2019-ben az új Bizottság elnökeként Ursula von der Leyen kihirdette az európai életmódunk előmozdítása című programot, mind elgondolkoztunk egy pillanatra: voltaképpen mit is értünk európai életmód alatt? Tanulmányunkban több kérdésre is választ keresünk. Megvizsgáljuk, vajon az európai életmód azonosítható-e az európai identitással és milyen tényezők befolyásolják az európai identitás létrejöttét. Fontosnak tartjuk az európai integráció történeti aspektusainak hangsúlyozását, hiszen az európai béke megteremtése iránti igény nagyban hatott az európaiság fejlődésére. Szakmai véleményünk szerint a közös európai életmód fogalma az uniós polgársághoz (mint közös jogálláshoz) kapcsolódó jogok megélésében teljesedhet ki, tekintettel arra, hogy az uniós polgárságnak nem célja a tagállami állampolgárság helyettesítése vagy felülírása. Ezzel együtt kitekintünk a közvetlen demokrácia eszközeire, különösen az uniós polgári kezdeményezés instrumentumára (mint az uniós polgári jogállásból fakadó egyik politikai jellegű jogosultság gyakorlásának lehetőségére). Az európai életmód előmozdításának programja – együttesen a 2021. május 9-én elindult, Európa jövőjéről szóló konferenciasorozattal – azt sugallja, hogy a kontinens jövőjét ténylegesen az uniós polgárok alakítják. Tanulmányunkban körbejárjuk, vajon a múlt tapasztalatai és a jövő ígéretei által behatárolt jogi eszköztár miként hathat az Európai Unió területén élő közel 450 millió uniós polgár életmód- és identitásfelfogására.

A kutatás alapötletét az adta, hogy a két háború közötti időszak magyar-csehszlovák kétoldalú kapcsolatok nincsenek kellőképpen feltérképezve. A magyar történetírás a multilaterális szintre, elsősorban a Kisantantra koncentrált, a cseh(szlovák) történeti kutatás pedig a korabeli magyar politikát kívánja bemutatni és megértetni, miközben a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok fontosságát is hangsúlyozza. A korabeli kapcsolatkeresés azonban nem volt véletlen: az Osztrák-Magyar Monarchia egységes piaca után az új államok aránytalan gazdasági struktúrával rendelkeztek, amelyekben olyan alapvető termékek is hiányoztak, mint a szén vagy a liszt. Kutatásom középpontjában az a kérdés áll, hogy a két, számos konfliktus által elválasztott ország között mennyiben volt lehetséges egy normális politikai és gazdasági kapcsolat kialakítása. A korszakban két magas szintű politikai találkozó volt, mindkettőre 1921-ben került sor. Bár a két ország vezetése ezt követően kerülte ezeket, az 1921-ben felállított négy bizottság (jogi-politikai, pénzügyi, gazdasági, közlekedési) időről időre megvitatta a két ország közötti legégetőbb kérdéseket az 1920-as években. A gazdasági és kereskedelmi érdekek által inspirált tárgyalások 1927-ben látszólag eredményre vezettek, amikor hatályba lépett a két ország között a kereskedelmi szerződés. Összességében azonban ez sem normalizálta a két-oldalú kapcsolatokat, miközben a nagy gazdasági világválság olyan folyamatokat indított el, amelyek a kétoldalú gazdasági közeledés kiváltó okait is megszüntették.

A tanulmány a cigány gyerekek kompetenciáinak fejlesztésére felkészítő tanítóképzés törekvéseivel foglalkozik. Vázolja a roma gyerekek iskoláztatásának hazai problématörténetét; történeti esettanulmányként mutatja be az ELTE TÓK egyik korai projektjét; beszámol egy friss (2018), a témakörben végzett tájékozódó vizsgálat intézményi szintű tapasztalatairól; majd javaslatokat fogalmaz meg, miként lenne célszerű a szakmai nyilvánosság figyelmét az alap- és továbbképzés kritikus pontjaira irányítani a deszegregáció és az integráció érdekében. A problématörténet utal a kilencvenes évek iskolai szegregációval foglalkozó kutatásainak eredményeire, ezeknek a pedagógusképzésre tett hatására. Majd elemzi a bolognai folyamat képzési struktúrát átalakító szerepét, amellyel együtt járt a képzési tartalmak, követelmények újragondolása is: az új tantervek közvetve-közvetlenül reflektáltak a cigány gyerekek fejlődésének szakszerű támogatására is. A következő évtizedben a központi és helyi tantervi változások ezeket a tartalmakat nem érintették. Ezt a szemléletet készítette elő az ELTE TÓK 2000 és 2004 között megvalósult projektje, amely átfogta az óvó- és tanítóképzés teljes vertikumát, megjelent valamennyi tantárgyának programjában, különös súllyal a gyakorlati képzésben. (A gyakorlati képzés olyan óvodákban/iskolákban folyt, amelyekben a cigány gyerekek aránya legalább 50% volt, s az egyéni és csoportos gyermekmegfigyelésen kívül résztvevő megfigyelést, cigány családokkal való találkozást is jelentett.) A Tanító- és Óvóképzés Országos Programfejlesztő Bizottsága 2018-ban tájékozódott arról, hogy a szakterület a probléma súlyához mérten elegendő figyelmet fordít-e a cigány gyerekek korai fejlesztésére, iskoláztatására. Akar-e, tud-e e tekintetben kompetensebb tanítókat képezni a kezdőszakasz számára? Azokban az intézményekben, amelyek egyáltalán adtak információt munkájukról, él a szándék hallgatóik minél teljesebb felkészítésére, de ebben számtalan társadalmi és iskolai rendszerszintű folyamat gátolja őket.

A tanulmány Magyarország egyik legrégebbi tudományos folyóirata történetének áttekintésével a Magyarhoni Földtani Társulat (MFT) történetének egyfajta vetületét is adja.A Földtani Közlöny az MFT időszakosan megjelenő, hosszabb-rövidebb tanulmányokat, a társulati élethez kötődő írásokat és dokumentumokat egyaránt tartalmazó Munkálatait váltotta fel. A Közlönyben — évi többszöri megjelenése miatt — szakmai hírek és irodalmi ismertetések is helyet kaphattak.A Közlöny 1871-es elindítását az MFT szervezeti és anyagi megerősödése és a földtani kutatás intézményesülése (Magyar Királyi Földtani Intézet [MKFI], 1869) tette lehetővé. Az első tizenöt év az útkeresés jegyében telt. A folyóirat 1879-től [9. évf.] gyakorlatilag kétnyelvű (magyar és német) volt. 1880–1882 közt [10–12] kizárólag eredeti értekezéseket közölt, mert az összes többi rovatát átvette a — népszerű cikkeket is tartalmazó — Földtani Értesítő. 1883-tól [13] e rovatok visszakerültek a Közlönybe, sőt 1885-ig [15] az MKFI Évi Jelentései is itt jelentek meg. A lap ezután is (1949-ig [79]) viselte a Földtani Intézet hivatalos közlönye megjelölést.Az 1886–1918 közti konszolidált évek során a lap jellege keveset változott. Megjelenéséhez biztos hátteret adott a rendszeres és növekvő állami támogatás. A tagtoborzás és az új szakosztályok alakulása a tagdíjbevételt, a terjedelmet és a példányszámot is tovább növelte, de az I. világháború megtörte ezt a fejlődést.Az I. világháborús összeomlás után a társulat vagyona elértéktelenedett, és az állami támogatás is esetlegessé vált. E küzdelmes időszakban egészen 1933-ig [63] általában csak évi egy füzet jelent meg — az is több-kevesebb késéssel. A cikkek megrövidültek, az eredeti értekezéseken kívüli rovatok kimaradtak vagy összezsugorodtak. 1931-től [61] a cikkeket vagy magyarul, vagy németül közölték, ellentétes nyelvű kivonattal. 1943-tól [73] újból a csúszások és a drasztikus terjedelemcsökkenés időszaka jött el. A fordulat évével (1948 [78]) bezárólag ismét legfeljebb csak évi egy füzet jelent meg.1948-ban [78] az MFT-t betagolták a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségébe (MTESZ). Az „államosított” Közlönyt — több változás után — a 84.-től a 119. évfolyamig az Akadémiai Kiadó adta ki. A lapot az MFT titkárai helyett egy állandó szerkesztő (1967-től [97] a Társulat elnöke) által vezetett bizottság szerkesztette. A Közlönyre a hazai hatás körű földtani szaklap szerepét osztották, ezért idegen nyelvű cikk alig jelent meg benne. Az állami támogatás nyújtotta stabilitást 1986-tól [116], a dotáció leépülése nyomán, újra a csúszások és technikai fogyatékosságok kora váltotta föl.1990-től [120] az állami kontrollal együtt az állami szubvenció is megszűnt, de a csúszások és a terjedelmi korlátok periódusa — főként a MOL Nyrt. támogatásának köszönhetően — az 1990-es évek közepére elmúlt. Lezajlott a számítógépes átállás, megjavult a papír és a nyomtatás minősége, 1997-ben [127] a főszerkesztői poszt bevezetésével megújult a szerkesztés menete is.Az új ezredévben az informatikai forradalom és a pénzügyi gondok drasztikus változásokat hoztak. 2001-ben [131] bekellett vezetni a külön előfizetési díjat. 2008-ban [138] a Közlöny A4-es méretű lett. A cikkek 2013-tól [143] előfizetés, 2015-től [145] tagdíj ellenében, 2017-től [147] viszont már ingyenesen hozzáférhetők a világhálón, sőt a retrospektív digitalizálásnak köszönhetően ugyanez a korábbi számokra is elmondható. A digitálisan szerkesztett lap továbbra is — de már nem kizárólagosan — magyar nyelvű maradt.A történeti rész után egy tematikus áttekintést nyújtó Adattár zárja a tanulmányt.

A Magyar Úttörők Szövetsége úttörőtörténeti bizottságait az úttörőszövetség fennállásának huszonötödik évfordulójához kapcsolódóan 1969-ben hívták életre, azzal a céllal, hogy az Úttörőszövetség harmincadik évfordulójára teljes egészében feldolgozzák a mozgalom történetét. 1977-ben már kiadványok, előadások, kiállítások és egy központi úttörőmúzeum létrehozásában látták a célt. A cikk az úttörőmozgalmat, annak kereteit is bemutatva vizsgálja, hogy a fenti célok mennyiben valósultak meg.