Gotowa bibliografia na temat „Országgyűlés (1871)”

Az 1861-es országgyűlés történetét többször feldolgozta már a magyar történeti szakirodalom. Kiemelt figyelmet kaptak a meghatározó politikusok, közülük elsősorban Deák Ferenc és Teleki László. Részletesen ismerjük az ország - gyűlésekhez kapcsolódó dokumentumoknak, a Deák által alkotott feliratoknak a keletkezéstörténetét. Az utóbbi években, javarészt az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem kutatócsoportjához kötődően, új kutatási eredmények láttak napvilágot az országgyűlés összetételével kapcsolatban. A tanulmány megírását alapvetően két dolog motiválta. Egyrészt nem áll rendelkezésre olyan írás, amely az országgyűléshez mint intézményhez kapcsoltan tekinti át az eseményeket, illetve olyan sem, amely kifejezetten a ciklus történéseire koncentrál. Ezt a hiányt orvosolandó készültek ún. ciklusleírások az Országgyűlés Hivatala számára. Ebben a sorban írtam meg ennek a szövegnek az alapverzióját, amely majd a Történeti Képviselői Adattár adatbázisában fog megjelenni. Ezen munka során gondoltam úgy, hogy célszerű ezeket a szövegeket kibővíteni és jegyzetekkel ellátni, hiszen összefoglaló jellegük miatt egy olyan keresztmetszetét adják az országgyűlések történetének, melyet az oktatásban is jól fel tudunk használni. Hasonló vállalkozás már készült az 1990-es évek végén,1 ehhez tudunk ezzel és a később megjelentetett írásokkal csatlakozni. A tanulmány röviden ismerteti az országgyűlési ciklus eseménytörténeti hátterét, az országgyűlés összehívásának előzményeit, majd a választások lebonyolításáról és a választási eredményekről olvashatunk. Külön fejezet szól a Ház megalakulásáról és a tisztviselők megválasztásáról, amit az országgyűlés menetének ismertetése és a fontosabb viták bemutatása követ. A szöveg végén pedig rövid értékelés olvasható az országgyűlési munka eredményéről.

A tanulmányban a nemrég előkerült levéltári forrásokra támaszkodva, a korabeli hírlapok tudósításait is felhasználva mutatom be azt a folyamatot, amely a székely vértanúk postaréti emlékoszlopának felállításához vezetett. A budapesti kőfaragó-szobrász, Jablonszky Vince (1835–1915) által készített és 1875 júniusában felavatott emlékmű a város első olyan köztéri emléke volt, amely közösségi összefogás, helyi szerveződés révén valósult meg. A szoborállítás kezdeményezője, valamint az 1870-ben megalakult szoborbizottság elnöke Lázár Ádám (1821–1891) ügyvéd, a helyi politikai és kulturális élet aktív szervezője, a város függetlenségi párti országgyűlési képviselője volt.

Apponyi György a 19. század második felében a számára fontos politikai célkitűzések megvitatására lapo(ka)t alapított. A dualizmust előkészítendő indította útjára Bécsben Die Debatte című német nyelvű napilapját, ahol Ludassy Mórral együtt dolgozva teremtettek szócsövet nézeteiknek. Az 1865. évi országgyűlés megnyitását követően pedig Pesten megvásárolta a Magyar Világ című lapot, amelyben szintén a létrehozandó kiegyezéssel kapcsolatos nézeteket fejtettek ki. Míg előbbi lapban maga Apponyi Von der Theiß néven publikált, utóbbiban nem jelentkezett publicistaként. 1872-ben pedig konzervatív katolikus pártot akart alapítani, a megfelelő szellemi közeg és társadalmi bázis kialakításához indította útjára Der Katholik (1874-től Das Recht) című hetilapját, amelyben saját néven maga is publikált az őt leginkább érdeklő kérdések kapcsán. Apponyi lapalapítóként sikereket könyvelhetett el a Die Debatte és a Magyar Világ című lapokkal, mind a példányszám, mind pedig a kitűzött célok megvalósítása ezt mutatják. Viszont a Der Katholik kapcsán ez kevésbé mondható el, az olvasóközönség ekkor még kevésbé volt fogékony az egyházpolitikai témák iránt.

Az 1867. évi XII. tc. megalkotásával Ausztria és Magyarország között sajátos közjogi államszervezeti modell jött létre. Az Osztrák Magyar Monarchián belül, a közös ügyektől eltekintve, Magyarország függetlenséggel bírt, élén az önálló felelős magyar kormánnyal. A polgári típusú államberendezkedés alapjain nyugvó közigazgatási rendszer megteremtése érdekében a kiegyezést követően hatalomra került Andrássy-kormánynak rövid időn belül cselekednie kellett. Az 1869. évi IV. tc.-kel a bírói és a végrehajtói hatalom elválasztásra került egymástól, majd az 1870/71. években az önkormányzati reformokra is sor került, előbb vármegyei, majd községi szinten. 1885/86-ban Tisza Kálmán miniszterelnökként az elmúlt tizenöt év gyakorlati tapasztalataira hivatkozva benyújtotta tervezetét az országgyűlésnek a törvényhatósági és a községi törvény újraalkotása tárgyában. Vitathatatlan módon befolyása volt arra, hogy a törvényhozó testület olyan törvényeket fogadjon el, amelyek átformálták a helyi önkormányzatiságot és a közigazgatási rendet. Ezt a rendezést azonban nem valódi reformelvek mentén sikerült „tető alá hoznia” az országgyűlés támogatásával. Sokkal inkább szolgálták a kormány centralizációs elképzeléseit az új jogszabályok, amelyek így megakasztották a közigazgatás továbbfejlesztését. Tisza Kálmán tudatosan ragaszkodott a fennálló dualista rendszer megtartásához, és ennek érdekében minden szükséges eszközt megragadott. Egyike volt ezeknek a törvényhatóságokról szóló 1886. évi XXI. és a községekről szóló 1886. évi XXII. tc. országgyűlési elfogadtatása. Az 1886. évi XXII. tc. alapján a községek egyrészt saját belügyeikben a törvényi korlátok között szabadon eljárhattak, másrészt végrehajtották az állam által átruházott hatáskörökben rájuk vonatkozó közigazgatási feladatokat. A feladatok ellátásához megfelelő anyagi tőkével is rendelkezniük kellett. A gazdálkodás részletszabályai a második községi törvény IX. fejezetében megtalálhatók a „községi háztartásról” cím alatt. Tanulmányomban a korabeli községi háztartás és gazdálkodás helyzetét kívánom részletesen feltárni. A gazdasági szempontú elemzés mellett arra is rámutatok, hogy az e területen alkalmazott helytelen gyakorlatot a törvényhatóság és végső soron a kormány miként tudta felhasználni az amúgy is szoros felügyelet további erősítésére. A témaválasztáskor Jekelfalussy József véleménye inspirált: A községek általános közigazgatási helyzetének áttekintése mellett érdemes gazdálkodásukat is áttekinteni, mert ezekből az adatokból is lehetséges következtetéseket levonni a közigazgatási feladatok mennyiségére és színvonalára nézve. Rövidebben összefoglalva: „A községi közigazgatás és a háztartás szorosan egymáshoz tapadnak.” A kortárs és a jelenkori közigazgatás-történetet és gazdaságtant érintő szerzők műveinek felhasználása mellett levéltári forrásokra támaszkodva Csanád vármegye községeinek gazdasági helyzetét tekintettem át a második községi törvény hatálybalépését követően a századfordulóig bezárólag. Természetesen vármegyénként a helyi gyakorlat eltérő lehetett, ezért általános érvényű következtetések levonása nem lehetséges ezen egyetlen példából, de jelen írásom kiindulópontja lehet a további hasonló jellegű kutatásnak.

Kossuth Lajos egyik legfontosabb magyarországi képviselőjét, Helfy Ignácot kortársai a volt kormányzó-elnök „palatinusának” nevezték, mivel – mint a legfőbb összekötő kapocs – ő osztotta meg az emigrációban lévő szabadsághős üzeneteit a magyar nemzettel. Az 1830-ban, Szamosújváron született Helfy az 1848/49-es szabadságharc után a kolozsvári császári haditörvényszék elé került, előbb Pestre internálták, majd megengedték neki, hogy Bécsbe, később Padovába költözzön. Egyetemi tanulmányait itt fejezte be, majd Mantovában tanári állást kapott. Ebből a városból politikai okok miatt távozni kényszerült, később Milánóban telepedett le, ahol 1862-ben egy újságot alapított L’Alleanza (Szövetség) címmel, amely szándéka szerint a Kossuth-emigráció „hivatalos” lapjaként funkcionált. A volt kormányzóelnök bár nem helyeselte, de elfogadta azt, hogy Helfy a kiegyezés után 1870-ben hazatért, s az országgyűlés ellenzéki tagjaként – gyakorlatilag kompromisszumot kötve a hatalommal – részt vett a hazai politikai küzdelmekben. A különböző függetlenségi formációkban politizáló Helfy kétségkívül jelentős figurájává vált a dualista Magyarország közéletének, s több rendkívül fontos megnyilatkozásokat tett például a hazai zsidóság, munkásság, illetve az ország közjogi helyzetével kapcsolatban.

A COVID-19 következtében a kormány által kihirdetett gazdasági válságkezelő program a legfontosabb témának tekinthető a politikai napirenden 2020-ban, amely a 2022-es országgyűlési választás kiemelt témája lehet. A Gazdaságvédelmi akcióterv mint politikai termék választói megítélését diskurzuselemzés segítségével, netnográfiai módszerrel vizsgálták a szerzők. Közpolitikai diskurzuselemzésre építve a politikai vezetés marketing-szemléletmódú vizsgálatára és választói heurisztikák azonosítására fókuszáltak. Az empirikus kutatás során 1861 különböző személytől származó 3300 hozzászólás segítségével elemezték a választók információfeldolgozási folyamatát és céljuk volt az ítéletalkotás során fellépő kognitív torzítások, heurisztikák azonosítása. Az eredmények a politikai nyelv konzekvens használatára irányítják a figyelmet és két főbb következtetésre épülnek. Az első a heurisztikák ítéletek megerősítésében betöltött szerepét, a második a folyamatos nyelvi keretezés révén kialakuló választói tanulás fontosságát hangsúlyozzák, ami segíthet a politikai diskurzus uralásában. A tanulmányban öt heurisztikát azonosítottak és egy visszatérő kognitív reakciót, a „politikai mantrákat”. A heurisztikák ismerete segíthet a politikusoknak a szavazóbázis lojalitásának erősítésében és a döntések elfogadtatásában.

Az 1872-ben a magyar országgyűlés által alapított és a magyar költségvetésből finanszírozott kolozsvári tudományegyetemaz I. világháború lezárultakor kezdődő 1918/19-es tanévet rendkívüli körülmények közöttkezdte meg: számos tanársegéd és a klinikai segédszemélyzet több fiatal tagja még katonai szolgálatot teljesítetta magyar hadseregben, az egyetem számos épületét tábori kórház céljára használta a magyar hadsereg,a hallgatói létszám ugyanakkor a frontról visszatérő és leszerelő fiatalok révén a békelétszámnak megfelelőmennyiségben (2226 fő) iratkozott be az egyetemre. A hallgatók többsége ellátási és szállási nehézségekkelküzdött. 1918. november közepétől az erdélyi és romániai románok egyre hevesebben követelték az ezerévesMagyarország szerves részét alkotó Erdély Romániához csatolását. Az Erdélybe betörő román hadsereg1918 karácsonyán foglalta el Kolozsvár városát. Januárban öt professzort átmenetileg bebörtönzött a románhadsereg. A háborúban a magyar hadseregben szolgálatot teljesített, valamint a nem kolozsvári születésű hallgatókat kiutasították a városból. Az ünnepekre hazautazott hallgatóknak akadályozták a városba való visszautazásukat. A budapesti kormány nem utalt fizetést a kolozsvári tanároknak és támogatást (ösztöndíjat,segélyt) a hallgatóknak. A szüleiktől csomagot és pénzt váró diákok küldeményeit a román hadserega pályaudvaron égette el. 1919. május 10-én a román prefektus a professzoroktól a román király irántihűségeskü 48 órán belüli nyilvános letételét követelte. Két nappal később, május 12-én 12 órakor a románhadsereg erőszakkal elfoglalta az egyetem épületeit. A magyar professzorokat megfosztották állásuktól (többségüketaz ingó és ingatlan vagyonuktól is) és rövid időn belül erőszakkal kitoloncolták a Románia általmegszállt területekről. Ezzel a megszálló románok erőszakkal és jogtalanul véget vetettek a 47 éve működőmagyar egyetemnek, s elvették annak minden ingó és ingatlan vagyonát.

Bartha Miklós (1847–1905) jogász, országgyűlési képviselő, korának legkiválóbb tollú publicistája, közírója, nagyhatású szónoka volt. Budapesten szerzett jogi diplomát, Udvarhelyszék első aljegyzőjeként kezdte pályáját. 1880-ban megalapította az 1944-ig kiadott kolozsvári Ellenzék című napilapot. Először 1873-ban választották be a képviselőházba, amelynek kisebb megszakításokkal haláláig tagja maradt. 1901-ig az Ugron Gábor-féle 48-as párt elnöke, 1891-től a Magyar Hírlap, 1893-tól a Magyarország című lap vezércikkírója volt. Második színművét huszonhat éves korában írta A feleség címmel. Az 1848–49-es szabadságharc utáni megtorlás időszakából merítette témáját, 1902-ben tűzte műsorára a Vígszínház a magyar est sorozatának századik darabjaként. A nézők általánosságban tetszéssel fogadták a bemutatót, a harmadik felvonás után Barthát nyolc alkalommal tapsolták vissza a színpadi függöny elé. A Vígszínház állandó közönsége távollétével tüntetett Bartha ellen, míg az ellenzék megjelenő hívei harsányan ünnepelték, de inkább a politikust és a publicistát, mint a színpadi szerzőt. A darab három előadást ért meg. 1937-ben azonban újra felbukkant. Csanády György székelyudvarhelyi születésű költő, a Székely himnusz szövegének szerzője, aki akkor a Rádió rendezője volt, írt belőle hangjátékot. Február 17-én hangzott el, előtte azonban Csanády tartott előadást a darabról.